2008. július 25., péntek

Az ismeretlen madárzene



Madár-, zene- és madárzenekedvelőként már egy jó ideje nem tudok betelni Szőke Péter kutatásainak eredményeivel (és az azokban rejlő lehetőségekkel). Több évtizednyi kutatását az 1982-ben – Kodály Zoltán születésének és Darwin halálának 100. évfordulójára ajánlva – megjelent "A zene eredete és három világa" című könyv és az 1987-es "Az ismeretlen madárzene" hanglemez összegzi. Szőke forradalminak nyugodtan nevezhető munkája azzal a felismeréssel kezdődött (1956-ban), hogy a madarak éneke (lelassítva) "megtévesztően emberies szabású", majd ezen az úton indulva feltérképezte a zene három létezési szféráját és megrajzolta az ezek közötti összefüggést. A végső összegzés meghatározó eleme, hogy az emberi zene közvetlenül a biológiai zenéből vette a maga zeneiségét (oktávok...), és mindezek előtt/alatt a fizikai zene (pl. ajtókilincs nyikorgása) áll, mint eredet. Terveztem egy átfogó, izgalmas áttekintést munkásságáról, de most, hogy a prae – általános művészeti portálon megjelent egy korrekt magasztalás (by Hargitai András), így csupán ajánlom azt és megtoldom egy-két hasznos(nak vélt) linkkel (és idézettel).



„A legáltalánosabb értelemben vett zene háromféle szerveződési (minőségi) formában létezik, mégpedig mint:
1. fizikai zeneiség és a belőle alkalmanként kibontakozó funkció nélküli fizikai zene az élet előtti és alatti lét szintjén;
2. biológiai zene, döntően madárzene, mint hangos állati közlő rendszer, az emberi lét előtti és alatti élet szintjén;
3. emberi zene, döntően a zene mint művészet, a társadalmi lét szintjén."
"Ha soha nem létezett volna (nem létezne) a fizikai zeneiség jelensége (törvényszerűsége), akkor a madarak világában sem alakulhattak volna ki zenei szerkezetű hangadások, nem létezhettek volna zenei hangközök megszólaltatására alkalmas tárgyak se, és első kiabáló-beszélő (kiabálva is beszélő) őseink se találkozhattak volna soha olyan hangjelenségekkel, amelyektől "zenét" hallani és csinálni tanulhattak volna. Szerencsénkre létezett előttünk a természet fizikai és állati zeneisége (zenéje), s ezért lehet és van ma nekünk is zenénk és zenekultúránk a szó reális értelmében."

Szőke Péter - Az ismeretlen madárzene

Laboratory of Ornithology at Cornell University - An Anthology of Over 200 American Bird Songs
William Barklow - Voices of the Loon
Donald J. Borror - Songs of Eastern Birds
Jerry and Norma Stillwell - Bird Songs of Dooryard, Field and Forest Vol. 1

2 megjegyzés:

  1. nem tudom mennyire ismered, mindenesetre ajánlom figyelmedbe Messiaen kompozícióit

    pl.
    http://www.epa.oszk.hu/00100/00181/00018/30.htm

    ui. amúgy grat a bloghoz

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a linket!
    Mindenképpen utánajárok.

    VálaszTörlés